A címkép kifejezi, amit a mű nyújt: középen Napoleon árnyékolt
szobor-szerű alakja, világhódító tervén gondolkodva, egyben tragikus
sorsát előre sejtve, meredt tekintettel, jobb oldala fényben fürdik — a
felső sarokban Isten mindent látó szeme —, bal fele sötétségbe merül,
lábánál babérkoszorús monogramja a császári koronával … Mint üstökös,
rövid időre tűnt fel, sziporkázott, elbűvölte a népeket, majd éppoly
hirtelen eltűnt a történeti távlatban. Páratlan iskolapéldája a földi
dicsőség múlásának, de több: emlékjele az „ember tervez, Isten végez”
igazságnak. A könyv frappáns beállítással, szembeszökő párhuzammal, apró,
jellemző részek felsorolásával eléri célját. Ahogy az ember látja, hogyan
kuszálja össze a hiú korzikai hős ellenállhatatlan fergetegként Európa
térképét, hogyan hurcol két pápát fogságba és hatalmának tetőpontján mint
üti ki az orosz téli hadjárat 1812-ben kezéből a fegyvert, hogy
szentilonai fogságában nyomorultan, de megtérve fejezze be életét,
miközben VII. Piusszal a pápaság ismét felemelkedik, — erre csak egy
megállapításunk van: itt az Isten ujja szőtte a szálakat!
A könyv ma is időszerű. Téves eszmék végkifejlése jobbról és balról
vészesen robbannak az Egyházra, annak Krisztustól emelt fundamentumára,
tébolyult hatalmasok elvakult fanatizmussal gázolnak vérben,
szabadságban, verik bilincsbe az emberi személyiséget, méltóságot: a
történet csak újra szokott tapasztalattal gazdagodik. Miért agyarkodnak a
pogányok s gondolnak a népek hiúságokat? A mennyekben lakó kineveti őket,
az Úr kigúnyolja őket, mint a cserépedényt összetöri őket (2. zsolt.). Ha
a tisztítás megtörtént, elsimulnak a hullámok és Péter sziklája az
Egyházzal rendületlenül áll tovább. (Faust Antal)