Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
„Így imádkozzatok”
Imádság! Ugyan ki tud igazán imádkozni? Ki tudja lelkét a láthatatlan
Istenhez felemelni ? Ki tud úgy beszélni Istennel, a világ mindenható
Urával, mint a gyermek szerető atyjával? Pedig ez az imádság. Nemcsak
alamizsna kérés: Uram adj, sokat adj, mindent adj! hanem: Atyám, legyen
meg a te akaratod! hanem imádás, lebomlás Isten előtt, az ő nagy
dicsőségének meglátása; hanem dicsőítése Istennek; hanem kiengesztelése a
megbántott Istennek. Nemcsak ez: hallgasd meg esedezésünket, hanem inkább
és elsősorban ez: Imádunk téged! Áldunk téged! Dicsőítünk téged! Hálákat
adunk neked a te nagy dicsőségedért!
Imádság! Ugyan mit fejez ki e szó? Ennyit mond: íme én Uram, Istenem!
adok neked, mindenemet odaadom neked; tied legyen a lelkem, tied a
testem, tied minden gondolatom, tied minden szavam, tied minden
cselekedetem. Uram, én a tied vagyok. Tedd, hogy mint az ártatlan, még
csak gőgicsélő gyermek rád mosolyoghassak szívem ártatlanságával; tedd,
hogy mint anyja karjain ülő gyermek kis kezecskéimmel átölelhesselek,
mint nagyobbacska kiejthessem a drága nevedet: Atyám, tedd, hogy amiként
a járni tanuló gyermek, odatipeghessek nagy lelkendezve a te ölelő, védő,
fenntartó karjaidba.
De még ennél is többet mond! Kedveskedni akar már tudatosan is ennek
a jó Atyának. S hogy Atyjának kedvében járjon, neki örömet szerezzen:
tanul. Tanul Atyjától, tanul anyja ölében, tanul a tanítóitól, az
öregebbektől, a bölcsebbektől; éspedig hittel, eleven hittel tanul, mert
el sem tudja képzelni, hogy őt elámítani akarnák, vagy amire őt tanítják
az nem volna színigazság.
A felnőtt ember, az értelmes ember nemcsak Istenre mosolyog, nemcsak
gőgicsél, nemcsak ölel, nemcsak atyja karjaiba döcög, amikor imádkozik;
hanem értelmes szemei Atyján pihennek, hittel, bámulattal, odaadó
tisztelettel viseltetik Vele szemben.
De ez a szó: Imádság, még felségesebbet is követel a szabadakaratú
embertől. Ugyan mit? Szent törekvést, hogy soha se kelljen magát Atyja
előtt szégyelnie; sőt ellenkezőleg, szent törekvést és igyekezetét arra,
hogy Atyja büszkén tekinthessen reája. Mi más ez, mint az a nagy és szent
engedelmesség, mellyel az ő parancsát hajszálig teljesítjük, tilalma
ellen a világért sem vétünk? Mi más ez, mint az a szent öröm és
büszkeség, hogy mi az Atyánk előtt legkedvesebbnek, Anyánknak
kívánságait, parancsait teljesítjük már csak azért is, mert ezzel
bizonyítjuk be, hogy e felségesen titkos frigynek szülöttei s
családtagjai vagyunk.
Imádság! Oh te felséges szó, te nemcsak azt mondod nekünk: íme adj
Istennek, hanem azt is felénk harsogod: íme az Isten is ad nekünk. Ad
kegyelmet, segedelmet, eltölt bennünket kedvességgel, Isten előtt való
szeretetreméltósággal, sőt átformál minket az ő képére, sőt táplál minket
angyali eledellel, sőt reánk zúdítja szent Fiának nagy érdemeit, reánk
önti az ő keresztfán kiontott vérét; sőt megszentel minket, felken
minket, szolgáivá tesz minket, — hogy végül a dicsőség honában vele
együtt uralkodhassunk mindörökké.
Így imádkozzatok! Erre tanít meg e könyvecske. Így imádkozzatok és
Isten fiaivá tesz ez titeket.