Lehet-e nem variálni, boldogan dúdolgatni a miseimádságok gondolatainak
szépséges-szép dallamait?! Nem kell-e reagálni rá, hogy a földön járt
Isten szenvedése előestéjének búcsúzkodó hangulatában, az utolsó vacsora
emberlelkekbe szerelmes ihlettségében remekművet alkotott, előkelő nagy
ajándékkal, meleg emlékkel ajándékozott meg bennünket: a szentmisével.
Önmagát hagyta itt benne. Nem emléket, hanem Önmagát és ezért a szentmise
nem imádságalkalom és nem emlékezés Krisztusra, hanem szívdobogtató,
életpezsdítő nagy valóság, Ő maga jön el, és van itt köztünk. Ő mondta:
„Ez az én testem … Ez az én vérem … Ezt cselekedjétek az én
emlékezetemre”.
És az Istenember „szeplőtelen szép jegyese”, az Egyház kicizellálja ennek
az élő ereklyének, a köztünk élő Krisztusnak remekbe vésett
ereklyetartóját: a szentmise szertartásait és imáit. A szeplőtelen szép
jegyes, az Egyház, kihímezi remekszép nászajándékba isteni Jegyesének a
mise liturgiáját. Beleszövi lelkét, érzéseit, vágyódásait, boldogságát,
belehímezi az Isten gondolatait, a Vőlegény gondolatait, azok
csillannak-fénylenek itt. Ezeket a gondolatokat a mai emberrel
megláttatni, számára megcsendíteni, ennek a könyvnek a célja. Hogy együtt
imádkozzék, együtt érezzen a kereszten érte imádkozó s szenvedő
Krisztussal, fájjon neki, ami Krisztusnak fájt életéből, és örüljön
annak, aminek Krisztus örült életében. Hogy együtt dobogjanak minden
misehallgatásánál gondolatai, érzései a Megváltónak az oltár szentségében
köztünk dobogó és élő mély gazdag lelkivilágával, Szívével.
Isteni gondolatok és emberi életmélységek rezgettek a szerző lelkében
minden szó, minden kép leírásakor. A szentmise emberi mélységeit és
isteni gondolatmagasságait szeretné érzékeltetni és megsejtetni. Nem
költészet akar zengeni a miséről, hanem bevezetni a szentmise
imádságainak értelmébe, muzsikáló-búgó mélyeibe. Belekapcsolni az Egyház
liturgiájába, hogy minden hívő misehallgatása egy-egy szövődő csipkéje
lenne az Egyház nagy nászajándékának az isteni Vőlegény számára, drága
szegélye a liturgia nagy oltárterítőjének, az utolsó vacsora új örök
asztalán: oltárainkon.
A könyv a II. vatikáni zsinat előtti szentmise liturgiának az imádságairól elmélkedik a következő fejezetek szerint:
Szívek miséje (Bevezetés)
Lépcsőima
Aufer a nobis…
Gloria
Szentlecke
Munda cor meum…
Evangélium
Fölajánlás
Orate fratres…
Praefatio: Sursum corda
Sanctus
Kánon Úrfelmutatásig
Átváltozás. Úrfelmutatás…
Úrfelmutatás után
Miatyánk…
Pax Domini…
Agnus Dei…
Készület áldozásra
Áldozás előtt
Uram, nem vagyok méltó…