Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
Augustin Auffray: Don Bosco nevelési módszere
A csodák emberét és az árvák atyját az anyaszentegyház immár a szentek karában tiszteli. Tudjuk, hogy Don Boscót mélyen megindította az a fizikai és erkölcsi süllyedés, amelyben korának ifjúságát találta s éppen ezért egész életét a szegények gyermekeinek szentelte, hogy oltalmat nyújtson nekik oratóriumaiban, az imádságnak és a szorgalmas munkának szentelt házaiban. Kiszakította a munkásifjúságot a nyomorból, a züllésből, a tudatlanságból, a fegyelmezetlenségből, a szinte hivatásszerű tétlenségből. Kenyeret adott nekik, de ennél sokkal többet is: célirányos oktatást, hasznos tanítást és akaraterőt edző fegyelmet. Lélekmentő intézeteiben családi légkörbe vitte azokat, akik nélkülözték a családi nevelést, avagy épen annak „elárultjai” lettek, és szinte virágként nyíltak meg előtte az ifjú lelkek.
A szalézi nevelés az evangélium sugalmazta szereteten alapul. A gyermek szívét és bizalmát igyekszik megnyerni, mert szeretet nélkül nincs bizalom és bizalom nélkül nincs nevelés. Éppen ezért a szalézi nevelő részt vesz a játékban, gondoskodik növendékeinek örömeiről, észrevétlenül behatol lelki világukba és a lehető legszélesebb mederben fejleszti köztük az egészséges családiasságot. Arra törekszik, hogy nemcsak szeresse a kicsinyeket, hanem hogy azok érezzék is szeretetét. Ily módon azután lehetővé is válik az a minden percre kiterjedő felügyelet, amely a szalézi nevelés egyik legfőbb alapvonása. Olyan helyzetbe iparkodik hozni a gyermeket, hogy szinte kizárja a bűnözésnek lehetőségeit. Ezért tartja állandóan szemmel, ezért halmozza el figyelmes gondoskodással. Nem mint tanító, nem mint gyám, vagy nevelő, még kevésbé mint kém, hanem mint jóságos atya van állandóan velük. Ő csak mint kertész arra figyel, hogy kis palántáinak elég levegőt és elég napfényt juttason, megjavítsa a talajt, ha esetleges mérgeket tartalmazna. Az örömnek állandó légkörében tartja azért, hogy az ifjúság megtalálhassa azt a derűt és meleget, amelyre virágkorában annyira szüksége van. A gyermek kívánja az örömet, hogy lelkének virágszirmai kipattanhassanak, hogy a mindent megbénító unalom kitakarodjék onnan, hogy az életöröm rezgései átvonulhassanak rajta, hogy intelligenciáját működésbe segítse és egyesítse szívében az öröm gondolatát a kötelesség teljesítésével. Ez a lelki vidámságra és szívélyességre építő módszer megelőzni kívánja a bajokat. A szerző részletesen fejtegeti a megelőző módszert és az ellene támasztott nehézségeket, hirdeti a gyermek egyéniségének szabadságát, értelmezi a nevelői tekintély helyes voltát. „A nevelő ugyanis nem lehet sem az akarat zsarnoka, sem pedig a gyermek energiájának tétlen szemlélője, csak a gyermek játszótársa, aki megtanítja, hogyan kell a fegyelmet önmagában kiépítenie.”
Az a munka, amelyet Don Bosco ró a nevelőkre, teljesen az evangélium szelleme szerint való életet kíván tőlük, mert világos, hogy növendékeik csak annyiban haladhatnak előre az engedelmesség útján, amennyiben nevelőik előrehaladnak az önfeláldozás útján. (Fallenbüchl Ferenc)
A tárgyalás felépítése:
I. A megelőző módszer alkalmazása a nevelés terén
II. Szabadság a nevelésben
III. Jókedv a nevelésben
IV. Tekintély a nevelésben
V. Vallásosság a nevelésben
VI. Eredeti bűn és nevelés
VII. Nil novi sub sole